#6 Alázat, játékosság, hitelesség

Tanárnő, kérem!

Emlékszem, hogy tanári képzésem utolsó évében remegő térdekkel és hideg kézzel léptem be az ELTE Trefort iskolájába, ahova gyakorlótanításra voltam beosztva. Fogalmam nem volt, hogy ki és mi vár ott rám, bőven hallottam rémtörténeteket szigorú és rémes vezetőtanárokról. Ehhez képest, egy mosolygós nő várt a tanáriban, aki óriási szeretettel fogadott, és akiről hamar kiderült, hogy nem csak elképesztően szuper vezetőtanár, hanem több biológiai és szakmódszertani mű szerzője is. Azóta persze az itthon kapható legrangosabb oktatási díjakkal mind kitüntették. Első találkozásunkkor körülbelül 20 perc beszélgetés után kijelentette: Andrea, neked ez simán fog menni, szóval arra gondoltam, nem csak egy korosztályhoz osztalak be, hanem mész a hatodikba, nyolcadikba és a tizedikbe is, jó? — Hát, köpni nyelni nem tudtam, de tényleg sok tapasztalatot szereztem, és az ő segítségével minden simán ment. Szóval most rajtam a sor, hogy elbeszélgessek Szászné Heszlényi Judittal!