Biznisz Boyz

A BB adások történelmében 3. alkalommal van szerencsénk női vállalkozóval beszélgetni: az évi 800 millió forintos árbevételű Balloon World Hungary Kft.-t alapító és vezető Forray Niki osztja meg velünk az elmúlt 25 év tapasztalatait, a rendszerváltás utáni időkben megszületett vállalkozási ötlettől kezdve vezet végig minket egészen a koronavírus helyzet okozta újratervezésig.

“Mai napig nyitott szemmel járó vagyok és imádunk innoválni, imádjuk az újításokat, nálunk folyamatos fejlesztések vannak a cégnél – szerintem ez lehet a sikerünk egyik alapja.” – vendégünk szerint aki elkényelmesedik és nem jár a konkurencia előtt legalább 4-5 lépéssel, az könnyen veszíthet a pozíciójából. Éppen ezért az első 10-15 évben mindent visszaforgatott, éveken keresztül 14-16 órákat dolgozott és szinte minden figyelmet a produktivitás fejlesztésére és az ügyfélszolgálati elégedettség kiépítésére fordított.

Többet nem is árulunk el: indítsd egyből az adást, vagy mentsd el későbbre, de semmiképp se maradj le arról, hogy:

– Hány lufit ad el éves szinten egy 800 milliós árbevételű party kellék webáruház?
– Hogyan indította útjára Nikit egy apróhirdetésben talált lehetőség?
– Milyen volt 25 évvel ezelőtt a vállalkozói élet az internetkorszak előtt?
– Vajon napjainkban vagy a ‘90-es években volt több lehetőség a vállalkozásra?
– Hogyan került Niki kapcsolatba uzsorásokkal?
– Miként tud egy magyar vállalat versenyképes maradni a kínai piac kínálata mellett?
– Miben tud más lenni egy női vállalkozó szemlélete a pénzszerzés és a boldogság kapcsolatáról?

Ha szereted a Biznisz Boyz adásait, támogathatsz minket azzal, ha a Voiz hangoskönyv appon belül hallgatsz minket, mert itt a lejátszások után tiszteletdíjat kapunk.

Ráadásul a BB kuponnal első hónapban 90%-os kedvezménnyel használhatod az appot, amiben számtalan hasznos üzleti és egyéb személyiségfejlesztő témájú könyvet hallgathatsz meg. Részletek: bizniszboyz.hu/voiz

Kövesd a BB-t mindenhol:

Zárt csoport: www.facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
Insta: www.instagram.com/bizniszboyz/
Cikkek és kontakt: bizniszboyz.hu
Indítsd podcast-et, segítünk benne: https://bizniszboyz.hu/indits-podcast-et-a-cegednek-a-markadnak-segitunk/