LION RAMPANT [ S01E07 - Gyanús, hogy a tizik döntenek majd!" feed="BOX2BOX"]

Ahogyan azt meg is jósoltuk az előző adásban, a valóságban is döntetlenre végződött az első mérkőzés a Chelsea és a Real Madrid között a BL döntőbe jutásért, és hát még mindig nem teljesen tiszta, hogy kinek is van erre nagyobb esélye a két csapat közül. 

Éppen ezért visszahívtuk Rolandot a penamadridista.hu-tól, és végre érdemben is beszéltünk az összecsapásról. 👌😎

📌 Két boldog edző távozhatott az első mérkőzésről, Tuchel egy gólért ment, megkapta, Zidane a vereséget akarta elkerülni, ez is sikerült – bár végeredmény így azért a Chelsea-nek lett kedvezőbb.

📌 Roland szerint NEM IGAZ az a széleskörben elterjed narratíva, miszerint a Chelsea az első 30 percben eldönthette volna a párharcot Madridban. 

📌 Állítólag Zidane tett a legtöbbet azért, hogy az első meccs döntetlen legyen, a valóságban azonban szerintünk meg Timo Werner volt a legfőbb oka ennek. 

📌 Igazából nem feküdt a Realnak a meccs elején a 3 védős felállás, aztán 4 védővel már stabilizálták magukat, Zidane időben lépett. 

📌 Nem kérdés, hogy Mount ott lesz az angol válogatott kezdőjében, ahogyan az sem, hogy ő lesz az év játékosa a Chelsea-nél, és a Real ellen is remekül megmutatta magát.

📌 Hazard ellenben továbbra sem néz ki úgy, mint abban a csapatban, ahonnan megvették, és amely ellen játszania kell most. Bár Roland szerint a visszavágó szólhat Hazardról, elvégre haza érkezik a Stamford Bridge-re!

📌 Vaaagy Sergio Ramos fogja fejelni a győztes gólt, mint ahogyan szokta is! A kezdőben nem biztos, hogy ott lesz, de Zidane várhatóan pályára küldi őt is. Mit várhatunk Ramostól a meccsen, néhány válldobáson kívül?

Szabó Peet és Soós Márk szerint abszolút alkalmas ez a Madrid arra, hogy megverje a Chelsea-t a Stamford Bridge-en. Balázs és Dávid szerint meg Tuchelt nem lehet legyűrni otthon. Roland szerint pedig a rutin egyértelműen a Real és Zidane mellett szól a BL-ben, így a továbbjutó kiléte sem kérdéses. 

Szóval az adás címe az lett, ami. 🤘😎