Partizán

G. Fodor Gábor – politikai gondolkodó, Orbán Viktor fegyver- és harcostársa, Terminátor, vagy egyszerűen csak GFG – a Miskolci Egyetemen diplomázott, melyet a magyar politológusképzés bölcsőjéként tartanak számon. 2003-ban doktorált az ELTE-n, ahol egészen 2016-ig tanított többek között politikai filozófiát és magyar politikai gondolkodástörténetet. 2013-ban a Századvég Alapítvány stratégiai igazgatójává nevezték ki, 2018 óta a Századvég kuratóriumának elnöke.

A PartizánPolitika mai adásában G. Fodor Gáborral tudományos munkásságáról, az általa vezetett 888.hu-ról, Habony Árpádról, és nemrég megjelent könyvéről, Az Orbán-szabályról is beszélgettünk.