49. epizód: Helikorpterről ugrani az óceánba - a veszprémi bútorstartupperek (Mészáros Mira és Márk)

StúDió Veszprém

Különlegesek lehetnének már azzal is, hogy állításuk szerint soha nem veszekedtek egymással, de nem ezért érkeznek hozzájuk az ország minden pontjáról.
Turisztikai célpont lett áruházukból, Veszprém üde színfoltja, ahogy ők fogalmaznak.

Aki járt náluk tudja, aki most hallgatja őket megérti, hogy leginkább élményben utazik a veszprémi testvérpár.
Bútorüzletben cseperdetek, s ott is teljesedtek ki felnőttként. Felépítették saját szerelmetes világukat.
Sugárzik belőlük a tudatosság, amihez jól áll visszafogottságuk.

Családtörténet, értékfilozófia, sikersztori és egy kék kanapé.
Szép ívet adnak ezek a beszélgetésnek, amiben eddig nem ismert részletek, titkok is előbukkannak.

Prémiumkategória és gerillamarketing, egy válogatott teniszező, a sok száz jelentkező között megtalált klón, aztán felfedezzük a fedélzeten Hódi Pamela influencert és Papp Dorci ex-Exatlonistát is.