Angyali civilek 2.

117 perc

Mintha a National Geograpfic TV csatornán néznénk egy természetfilmet, olyan idilli érzése támad az embernek, ha a ráckevei Angyali szigetre csöppen. Majdnem érintetlen (vagy alig érintett) vizes, zsombékos, zöld környezet, kis ösvények és persze kis hétvégi házak, kunyhók, horgászstégek, kis csónakok, igazi vizi- és horgászparadicsom.
Itt kezdett el működni egy közösségi összefogást teremtő kis egyesület Angyali Civilek néven, amely az ott élők, oda járók érdekeinek megfogalmazására, egyeztetésére; szóval közösségi érdekvédelemre szerveződött.
Az ő életüket, lépéseiket mutatja be a Civil Rádióban egy beszélgetésben Boda Kitti közösségfejlesztő, aki persze a civil életében is kicsit a hivatásának a képviselője maradt – részben azzal foglalkozik hogyan szervezzünk helyben párbeszédet.

Péterfi Ferenc interjúja