A kormány a jog baltájával verte szét a tárgyalóasztalt a bértárgyalások közepén

Új Egyenlőség

A kormány mint munkáltatóként kezdett bértárgylásokat a légiforgalmi irányítókkal, majd amikor látta, hogy a dolgozók képesek megszervezni magukat, megsértődött, és veszélyhelyzeti kormányrendelettel megtiltotta a sztrájkot ezen a területen. Ennek kapcsán beszélgetett Kiss Ambrus szerkesztőnk László Zoltánnal a VASAS alelnökével.
 
A kormány egyszerre munkáltató és jogalkotó. Arra már volt példa, hogy törvényjavaslat támogatásával lehetővé tette, hogy az által irányított területek némelyikén ne lehessen sztrájkolni. Olyan esetet még nem láttuk, amikor bértárgyalás közepén képletesen ugyan (bár végeredményét tekintve ez történt) egy nagy baltával apró darabokra verik a tárgyalóasztalt. Ezzel megakadályozzák a munkavállalói érdekérvényesítét.
A légiirányítás területén ez történt ugyanis. 2021. július 26-án a következő hír jelent meg a Magyar Nemzetben: „Három éve zajlanak az egyeztetések a HungaroControl és a vállalat háromszakszervezete között. Kettővel egyez­ségre jutottak, a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezetével (CMLISZ) a bértárgyalások nem hoztak eredményt, ezért akár már kedden beszüntethetik a munkát.”
 
Másnap a következőt lehetett a Napi.hu-n olvasni: „…hétfő este megjelent Magyar Közlöny tartalmazza azt a kormányrendeletet, amely kiegészíti a légiirányítókkal a sztrájktörvénynek azt a részét, amely azokat a szervezeteket tartalmazza, amelyeknél nem lehet sztrájkolni.
Eddig a törvény így szólt: “Nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi, rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Az államigazgatási szerveknél a Kormány és az érintett szakszervezetek megállapodásában rögzített sajátos szabályok mellett gyakorolható a sztrájk joga, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál pénzügyőri munkakört betöltő foglalkoztatottak nem jogosultak a sztrájkjog gyakorlására.”  A kiegészítés pedig így hangzik: “nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél.”
Azaz a COVID19 vírus miatti veszélyhelyzeti jogalkotást kihasználva egyik napról a másikra módosította a sztrájktörvényt a kormányfő, és ezzel megakadályozta, hogy magasabb bért harcoljanak ki a dolgozók. A helyzet szürrealitását mutatja, hogy eközben a kormány bruttó 200 ezer forintos minimálbérről tart nemzeti konzultációt, amely 19%-os emelést jelentene. A minimálbér emelés pedig szinte azonnal végigfut a rendszeren, és nőnek az átlagbérek is ekkora mértékben. Tehát a kormány miközben konzultál a bérek emeléséről, aközben megakadályozza a bérek emeléséről szóló tárgyalásokat.
A VASAS szakszervezet alelnöke a beszélgetés során arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel az eszközzel nem csak most élhet a kormány, hanem minden cég esetén kitalálhatja, hogy az a nemzetgazdaság szempontjából stratégiai fontosságú, ezért ott sem lehet sztrájkot tartani. Teszi ezt egy olyan helyzetben, amikor éppen hatékonyabbak a sztrájkok, vagy azzal való fenyegetések, és képesek jó megállapodásokat a szakszervezetek ezen eszközök segítségével kiharcolni.