Két éve indult a podcast – egy kicsit ünneplünk

Új Egyenlőség

Két évvel ezelőtt indult el az Új Egyenlőség első podcast csatornája, amely ma már piros podcast néven fut. Ennek kapcsán beszélgetett a három adásházigazda, szerkesztő Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán. Rendhagyó adás, egy kicsit másképp, mint ahogy megszokták a hallgatóink. Visszatekintéssel, sok öndicsérettel, és egy kis promócióval.
Szinte napra pontosan két éve indultunk el. Ha valaki egyszerre meg szeretné hallgatni az eddigi 102 adást, akkor 2 napon, 8 órán és 9 percen keresztül kell a hangszóró előtt ülnie. Ezen idő alatt közel 70 vendégünk volt, akik közül sokan talán ismeretlenek voltak a hallgatóink számára, de talán ezek a beszélgetések ráirányították munkájukra a figyelmet.
A beszélgetések nem csak a podcast csatornákon lettek elérhetőek, hanem idővel más médiumok is átvették őket. Így folyamatosan lehet olvasni a beszélgetés összefoglalását a Népszava online oldalán, de találkozhattak az adásokkal az olvasó-hallgatók a Mércén, és a Jelen folyóirítban is.
Az adásban visszatekintünk erre a 102 adásra, és mindegyik szerkesztő hoz egy, vagy inkább több kedvenc epizódot is, amelyeket (újra) meghallgatásra ajánlunk a hallgatóinknak. A végén pedig elmondjuk, hogy milyen témákkal készülünk az elkövetkező hetekben, és egy kis betekintést is adunk arról, hogy milyen módon készülnek az adások.