A magyar zsidó konyha nem csak a sóletről, a maceszről és a flódniról szólt

Filéző

Hétköznapok konyhája

Ha az emberek azt hallják, hogy zsidó konyha, egyből eszükbe jut a maceszgombóc leves, a sólet, a flódni, de ezek mind ünnepi ételek voltak. Hétköznap a zsidók – még a vallásosak is – lényegében a keresztény konyhának a kóserségre adaptálható receptjeit szolgálták föl, kicsit alakítva a fűszerezésen és az ízvilágon is.

Az édes és a sós

A középkorban egészen sokáig az számított jó és finom ételnek, amiben minden íz együtt volt: többek között a sós és az édes. Ezt a 16. században a franciák szépen elválasztották, és onnantól nagyon ritkán tálalnak sóst édessel. De bizonyos peremkultúrák, például az archaikus vonásokat is megőrző zsidó kultúra jobban továbbvitték ezt, és elég sok ilyen étel van, ahol a két íz megfér egymással.

Szakácskönyvek virágzása

A 19. században Magyarországon olyan sok zsidó szakácskönyv jelent meg, amihez csak Anglia és Németország mérhető. Nagyságrendileg több mint Franciaországban, Amerikában vagy az Orosz Birodalomban, ahol pedig a világon messze a legnagyobb zsidó lakosság élt.

A vágyakat tükrözi

Egy szakácskönyv nem feltétlenül egy közösség tényleges étkezési szokásait tükrözi, de legalább ennyire a vágyaikat és társadalmi ambícióikat is. A korai zsidó szakácskönyvek célközönségének márpedig az volt a vágya, hogy olyan elegáns ételekkel legyen tele, mint a keresztény középosztálynál. És emiatt távol akarták tartani magukat a hagyományos zsidó ételektől – annak dacára, hogy tartották a vallást és a kóserséget –, mert ezt elavult, régi kultúrához tartozónak vélték.