Tavaszi nagytakarítás volt a Gépházban!

Gépház

Ehhez pedig egy okosporszívót vetettünk be, amely képes adott területen önmaga mozogni, morzsát és port felszívni, felmosni, valamint mobilalkalmazás is van hozzá.

Májusi első adásunkban egy olyan eszközt prezentáltunk, amely korábban még soha nem járt a Gépházban, ez pedig egy Xiaomi okosporszívó volt. Ráhangolódás gyanánt a készülékkel történő ismerkedést egy rövidke beszélgetés előzte meg, amely érintette az itthon új szakaszába lépő mobilcsere-akciót, illetve röviden arról is váltottunk pár szót, mit is jelent a virtuális magánhálózat, a VPN.
Mindezek után az új jövevénnyel foglalkoztunk, amely egy alsó-középkategóriás okosporszívó, rendeltetése pedig, hogy a takarítást minél egyszerűbbé tegye. Látás hiányában persze még inkább kihívást jelenthet lakókörnyezetünk tisztán tartása, egy okos takarítógép pedig rengeteget segíthet ebben. Műsorunkban kipróbáltuk ezt az új szerzetet, beszéltünk az eszköz működéséről, megnézegettük a hozzá tartozó okostelefonos alkalmazást, végül takarítottunk is egy keveset a Gépházban.