A színház olyan, mint egy lakmuszpapír

Helyzet // azonnali.hu

Horváth Patrícia színházi rendező, aki 2004-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Szinetár Miklós volt az osztályfőnöke. A diplomaszerzés után Iglódi István mellett volt tanársegéd a koreográfus osztályban, később pedig a debreceni Csokonai Színház rendezője lett, ahol a rendezői feladatok mellett tanított a stúdióban, illetve beavató előadásokat állított színpadra. Zenés színpadi mesterséget tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium opera szakos hallgatóinak, nem mellesleg pedig ő rendezte a Két nő című előadást az Operaházban, jelenleg pedig saját társulatát vezeti magánszínházként.
Ahogy fogalmaz, a színház mindig is egy kemény világ volt, ahol a színészeknek át kell mennie egyfajta színészi purgatóriumon ahhoz, hogy azzá váljon, ami, és erre a Színház- és Filmművészeti Egyetem egy jó terep volt.
„A színház olyan, mint egy nagy család. Nagyon fontos emberi kapcsolatok, amik egy társulaton belül szövődnek.”
Patrícia rendezett, tanított a stúdióban, tolmácsolt külföldi színházalkotóknak, és a színházban megrendezett minden fesztivál (Deszka Fesztivál, Jel Fesztiválok) produkciós vezetője is volt egy személyben. Franciaországban nagy operaprodukciók első asszisztenseként a nemzetközi operaélet élet számos kiemelkedő művészével dolgozott együtt több éven keresztül Avignon, Tours, Reims operaházaiban, valamint az Orange-i Operafesztiválon.
Az idők során természetesen rengeteg minden változott, mind a színházi világban, mind pedig Horváth Patrícia életében.

Szerinte a színház egy nagyon illékony történet, ám a számtalan nehézség ellenére úgy gondolja, hogy az embernek képesnek kell lennie lábra állni, kilépni a komfortzónából.

Ennek eredménye lett, hogy a covid miatti lezárások után elkezdte szervezni saját színházát és társulatát, amely a Hatan Társulat nevet viseli, és amelynek első darabját állítják épp színpadra. Ez a darab pedig Alexis Michalik, Franciaország egyik legfelkapottabb színházi írójának Történetőrző című darabja, amelyet Patrícia maga fordított, s amit május 26-án fognak bemutatni a 6Színben.
De mennyiben más egy ilyen struktúrában dolgozni? Hogyan épült fel a társulat? Mennyit változott az utóbbi időben a hazai közönség ízlése? Kiderül a Helyzet legújabb epizódjából.