Selyemút a XXI. században

Millás Reggeli

ADÓVILÁG: Selyemút a XXI. században

Kínai selyemút új kezdeteként 2017. első napján indult el Yiwu városából a konténer szerelvény. Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon, Németországon, Belgiumon keresztül jutott el a franciaországi Calais kikötővárosáig, majd a Csalagúton át Angliába. Különleges kivitelű harminc konténert szállított. A légifuvarnál ugyan hosszabb, de a tengeri hajózásnál jóval rövidebb menetidővel tudta le a távot, ami 12 ezer kilométer.

Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere

ADÓVILÁG 2: Selyemút a XXI. században
Az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezés egy „Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban Kazahsztánban meghirdetett fejlesztési stratégia és keret, melynek célja Eurázsia országának, 4,4 milliárd embernek és a világ GDP-je 40%-ának fejlesztése, korszerűsítése, fizikai összekapcsolhatóságának javítása, valamint a régió gazdasági integrációjának és politikai együttműködésének megerősítése, különös tekintettel a tengeri és szárazföldi közlekedési folyosók kiépítésére.” Az ősi Selyemút tiszteletére elnevezett kezdeményezés két fő részből áll: A Selyemút gazdasági övből („Egy Öv”) valamint a 21. századi Tengeri Selyemútból („Egy Út”).

Feledy Botond, külpolitikai szakértő

 

Hang:

Ez a tartalom Selyemút a XXI. században a Millásreggeli – a gazdasági muppet show oldal tulajdona.