Hosszabbítás #70: Premier League beharangozó, WTCR-botrány, Watson és Ronaldo

Eurosport Podcast

A hétvégén elrajtolt a világ legerősebb focibajnoksága, az angol Premier League. Szezonnyitó beszélgetésünkben Németh Dániellel, az Eurosport kommentátor-újságírójával néztük meg, hogy várható-e változás az erőviszonyokban, mit jelentenek az új csatárok a Manchester Citynek és a Liverpoolnak, hogyan befolyásolja a Manchester United szereplését az új edző, és hogy melyik csapatok okozhatnak meglepetésg a szezonban.
Óriási botrány tört ki a túraautó világkupában, hiszen a négy résztvevő márka egyike, a kínai Lynk & Co úgy döntött, a Goodyear gumik állandó problémái miatt kiszáll a WTCR-ből. Ez a lépés pedig akár az utolsó szög lehet a bajnokság koporsójában, hiszen ahogy azt a szezon eleji beharangozónkból is kiderült, már az eddigi létszám is épphogy csak elégséges volt a bajnokság lebonyolításához. A miértekről Lantos Andrást, a sorozat kommentátorát faggattuk.
Az Ácsi! rovatot kivételesen nem focival, hanem a Watson-üggyel kezdtük, szokás szerint szóba került Cristiano Ronaldo, és beszéltünk arról is, hogy miért akarják bevezetni a vaxmentes labdákat a kézilabdában.